Túlhallás vagy figyelemzavar?
Figyelemzavar, hiperaktivitás, diszlexia, diszgráfia. Ismerősek, ugye? A szakirodalom szerint ezek tüneteit húsz százalékban a hallás, húsz százalékban a látás, a maradék hatvan százalékban pedig mindkét érzékelési forma sérülése okozza.
Túlhallás és terápia
Miután kislányomnál diagnosztizálták a túlhallás jelenségét, részt vettünk egy intenzív 10 napos hallásterápián. Annak azonnali eredménye az volt, hogy hallásában és beszédében fejlődést érzékeltünk, azonban a két gyerekünk közötti különbség továbbra is számottevő volt. A terápiát követően az óvodai logopédus foglalkozni kezdett vele és szépen a helyére is kerültek az ö és ü hangok.
Azon kívül, hogy a logopédus szakértő segítségével tisztult a beszéde, szomorúan konstatáltam, hogy a terápia alatt szigorúan tiltott saját tengely körüli forgás is teljesen megszűnt. Kislányom azelőtt felnőtt táncosokat megszégyenítő módon pörgött-forgott (táncpedagógusként mondom) és ez, illetve ennek igénye teljesen megszűnt. Pozitív következmény volt a televízió előtt töltött idő csökkenése, azonban az onnan érkező szavakat továbbra sem értette tisztán. Aztán hipp-hopp elérkezett az iskolai beiratkozás ideje.
A nyílt órákra úgy mentem, hogy elsősorban azt figyeltem, melyik tanítónak milyen hangszíne van. Végül egy nagyon kedves tanítópárosra esett a választásunk, akiket természetesen tájékoztattam a túlhallásról. Ekkor még mindig úgy gondoltam, hogy "csak" túlhallásról van szó...
Iskolai élet
Az első tanévben kislányom beszédfejlődése óriásit fejlődött. Betudható lehetne ez a terápiának, de bevallom, már egyáltalán nem hiszek ebben. Ahogyan tanulta a betűket írni és olvasni, úgy kerültek a helyére a hangok. Örökké hálás leszek a magyar tanító néninknek, mert nem csak ebben fejlődött óriásit, hanem az olvasást is nagyon megszerettette vele. Az első tanévben simán vette az akadályt, mindenből 100%-on teljesített. Efelől egyébként egyáltalán nem volt kétségem, mert tudtam, hogy nagyon okos és szorgalmas kislány.
De nem nyugodtam bele. Egyrészt visszamentünk a hallásterápiát végző csoporthoz és visszamérték a logatom-, illetve a szünetelő vizsgálatot. Mindkettőnél megvoltak a terápia előtti eredmények és összehasonlítottuk a mostanival.
Számmal és százalékkal is mérhető egyértelmű javulást mutatott, ami bizakodással töltött el.
Felajánlották egy újabb, otthon is
végezhető terápia lehetőségét, de egyelőre ezt elvetettem. Inkább úgy
döntöttem, hogy újabb hallásvizsgálatra viszem kislányomat.
Túlhallás vagy figyelemzavar
Másrészt pedig egy újabb halláscentrumot kerestem. Ezúttal a Victofonra esett a választásom, ahol szintén audiológiai vizsgálatot végeztek és a végén nagyon meglepő diagnózist kaptam: lányomnak semmi baj nincs a hallásával, inkább figyelemzavaros. Óriási kérdőjel ült ki az arcomra. Figyelemzavaros? Mi jut erről a szóról elsőre az eszünkbe? Az én lányom hiperaktív lenne? Persze ahogy hazaértünk, levetettem magam a számítógép elé és elkezdtem guglizni.
Valóban, a figyelemzavar keresőszóra a hiperaktivitás áll az első találatok között.
Tünetei
- babrál a kezeivel, lábaival, nem tud egy helyben megülni
- gyakran feláll az órán, vagy más olyan esetben, ahol ülve kéne maradnia
- gyakran fut, mászik, még akkor is, ha ez a viselkedés akkor, ott nem helyénvaló
- a felnőttek számára úgy tűnik, hogy a gyerek képtelen elfáradni
- nem tud részt venni olyan szabadidős tevékenységekben, ahol csöndben kéne maradni
- folyamatosan beszél
Csak úgy olvadtak ki a szemeim a monitor előtt! Ebből semmi sem igaz a lányomra! Úgyhogy megnéztem, mi a hiperaktivitás ellenkezője. Ez pedig egy addig számomra ismeretlen fogalom: hiperérzékenység, más néven túlérzékenység vagy szuperérzékenység. Durva, hogy három neve is van, nem?
Történetünk a Hiperérzékenység című cikkben
folytatódik.