Torna a gyermekágyi időszak alatt
A várandóság alatt nem csak súlyunk gyarapszik, hanem testtartásunk is változik, ráadásul a relaxin termelődésének megtöbbszöröződése miatt szalagjaink is sokkal lazábbak. A terhesség a hasüreget teljesen átrendezi, a kidomborodó pocak pedig nagy súllyal húzza előre a gerincet.
Hasizom ellenőrzése
Szülés után nem csak a kisbaba ellátása hárul az újdonsült anyukára, hanem saját testének újrarendezése is. A legnagyobb kérdés, hogy mikor lehet elkezdeni sportolni? A terhesség folyamán rés nyílik a has izomzatán, amely idővel, a szülés után kb. 6-8 héttel magától meggyógyul, vagyis bezárul. Ez alatt az ún. gyermekágyas időszak alatt mindenképpen kerülendő bármilyen intenzív aerob és hasizom erősítő gyakorlat.
A legtöbb nő gyenge pontja a hasizom és szeretné minél hamarabb legalább a régi formáját visszakapni. Ha letelt a gyermekágyi időszak, a következő módszer használatával ellenőrizhető, hogy a hasizmok készen állnak-e az edzésre:
- háton fekve hajlítsuk be a térdeket, talpak a talajon
- a bal kéz ujjait helyezzük a köldök környékére, a jobb kezet pedig tegyük a felső combra
- vegyünk egy nagy levegőt, majd fújjuk ki; kilégzéskor emeljük fel a fejünket és a vállakat a földről, jobb kezünket pedig toljuk a térd irányába
A mozdulatsor végrehajtása közben megfeszül a hasizom és könnyen kitapintható az a területet, ahol az izmok még szétválnak. Ha 2-3 ujjnyi rés tapintható, még nem áll készen a has a gyakorlatokra. Ha alig 1 ujjnyi a rés, a következő héttől kezdhetők fokozatosan kezdheted a hasizom gyakorlatokat.
Torna a gyermekágyi időszak alatt
Azonban testünk felkészítését már közvetlenül a szülés után, még a kórházban megkezdhetjük. Császárműtét esetében erre feltétlenül szükség is van, mert a legnagyobb küzdelem az első felkelés lesz friss hasi sebbel. Minél hosszabb a műtét utáni előírt fekvés ideje, annál fontosabbak a fekve végzett gyakorlatok és ezeket nem csak a kórházban töltött időszak alatt, hanem otthon is érdemes folyamatosan végezni, természetesen a fokozatosság elvét betartva.
A gyakorlatok a természetes úton szült anyukáknak is szükségesek, hiszen nekik is ugyanúgy helyre kell állítaniuk a vérkeringésüket, testtartásukat, izomzatukat. Az alábbi gyakorlatok tehát a gyermekágyi 6-8 hét alatt folyamatosan végezhetők, így felkészíthetjük testünket a későbbi intenzívebb edzésre is.
A gyermekágyi időszakban végzett torna négy csoportra
fókuszál: keringés, has- és farizom, mell- és hátizom, tartás. Általánosságban
elmondható, hogy mindig ügyelni kell a tudatos légzésre! A hasi légzés ébresztgeti a
hasizmokat.
A gyakorlatok részletes leírását a Torna szülés után című cikkünkben olvashatod.
Ha szeretnél otthon tornázni kisbabáddal, tornázz velem
Online! YouTube csatornámon 8 részes videósorozat segíti a kismamákat
újra formába lendülni.